Mentorprogram bemutatása

Iskolánk 10. C osztályos tanulói, Fühl Fanni és Rezneki Anna a 21 nő az egészségügyért program keretein belül meghívást kapott egy budapesti kirándulásra.

A program a Magyar Tudományos Akadémia megtekintésével kezdődött, ahol többek között láthatták Semmelweis Ignác az Akadémiához írt levelét 1860-ból. Majd a Béres Gyógyszergyár látogatása következett, ahol Béres Klára személyes kalauzolásával izgalmas történeteket hallgathattak a látogatók. A Béres Múzeumban megnézhették Béres József életművét, illetve azt, hogyan készülnek a Béres termékek, valamint lehetőség nyílt kutatókkal, vegyészekkel egy rövid beszélgetésre. A program végén Béres Klára névre szóló dedikált könyvvel jutalmazta a mentoráltakat és tanáraikat egyaránt. Rezneki Annát és Fühl Fannit Dr. Udvardyné Mühlenkampf Erika kísérte el.

A találkozóra az ország minden tájáról összesen 32 diák érkezett, akik sok hasznos információt szereztek, és emellett nemcsak szakmai, hanem baráti kapcsolatokkal lettek gazdagabbak.

Képek: